2016. december 18., vasárnap

Jegyes fotózás Budapest ünnepi fényeiben


Évről évre, a karácsony közeledtével Budapest ünnepi díszfényekbe burkolódzik. Érdemes kihasználni ezeket a különleges és hangulatos fényeket, amíg jelen vannak a főváros életében. 

2016. december 6., kedd

Kreatív Hátterek-Növény őrület

Imádom a kreatív háttereket. Öltöztetik a helyszínt, segítenek kiemelni a sok esküvői szín és dekor között azt a bizonyos pontot, ahová tényleg szeretném ha összepontosítanának a rendezvényen.
Tökéletesen funkcionálnak fotófalként is és nincs két ugyan olyan, ha valódi növényi alapokat használunk hozzá. Lehet élő fal, print, szövet vagy bármi más, tutira központi helyszíne lesz az esküvőnek. Itt vannak a kedvenceim.







2016. november 30., szerda

101 idézet esküvői meghívóra

1.
Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak, megtartani mindörökre.

Ady Endre


2.
Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban,
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.
Illyés Gyula

3.
Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.
Ady Endre

4.
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.
Ady Endre

5.
Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak.

Johann Wolfgang von Goethe


6.
S idő állj meg egy pillanatra
S ti rohanó percek várjatok,
Amíg ők ketten esküt tesznek,
Hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
Csak addig várjatok!
Johann Wolfgang von Goethe

7.
Az életet véges végig együtt kell leélni,
Úgy válik el mit ér a nő és a férfi.
Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,
a szerelem dal, melyet együtt kell megírni.
Sztyepan Soripacsov

8.
Élj, szeress, légy boldog,
És hidd el nekem:
Szeretni annyit jelent,
Mint élni valakiért,
s ez teszi szebbé az életet.
Saint de Exupery

9.
A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Alexandr Puskin

10.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem másé nem lehetsz,
Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz.
Goethe

11.
A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Weöres Sándor

12.
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.
Hemingway

13.
Úgy mint egy álom, mit nem fogunk fel,
Itt egy érzés, mi sohasem múlik el.
Az óránk ma végleg megáll,
A pillanat igy marad mindig már.
Az úton majd számíthatsz rám,
Együtt vár miránk a túlpart.
Ha valami fáj, ne félj, csak bújj hozzám,
Én mindig itt leszek majd
Bereczki Zoltán

14.
Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval,
Csak Te, csak Én, örökké és holtomiglan,
Mi megpróbálunk boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni.
Stendhal

15.
Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
S hogy megosztod az életed velem.
Ady Endre

16.
Az élet csak egy jót ad nekünk:
Azé lehetünk, akit szeretünk.
Lope de Vega

17.
A Nap kihűl, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok,
ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!
Sütő András

18.
Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.
Balzac

19.
Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, légy hű mindhalálig
Madách Imre

20.
A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyet, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lehet.
Pilinszky János

21.
A jó házasságban nincs egyenlőtlen és egyenlő. Mindkét fél hiányt tölt be a másikban, mindkettő gondolatot ad a gondolatnak, célt a célnak, akaratot az akaratnak, s így gazdagodnak ők. Egy lélek és egy test. Együtt dobbanó szív: egy élet.
Alfred Tennyson

22.
Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.
Márai Sándor

23.
Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad,
Bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod a szavad.
Michael Drayton

24.
Ígérd meg azt, hogy kezed
Kezemből vissza nem veszed,
S hogy szeretni fogsz akkor is,
Mikor már én is vén leszek.
Heltai Jenő

25.
Külön lépünk be az ajtón,
mely a boldogság felé vezet,
hogy kimondhassuk szívünk vágyát
a boldogító igent.

Együtt állunk az oltár elé
egymás kezét keressük,
s a házasság szent áldását
csókkal pecsételjük.
Hartmann János

26.
Öregedjünk meg együtt,
A sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi,
Ketten, egy szerelemmel.
John Lennon

27.
Tedd a kezed homlokomra,
Mintha kezed kezem volna.
Úgy őrizz, mint ki gyilkolna,
mintha éltem élted volna.
Úgy szeress, mintha jó volna,
mintha szívem szíved volna.
József Attila


28.
Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk,
Hogy egymásnak hűségesküt tegyünk,
S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna,
Gyermekünk szemében újra, s újra lobogna.
Ismeretlen szerző

29.
Az élet kanyargós útvesztőin
a szülői kéz vezetett.
S mikor én ezt elengedtem
Megfogtam a tiedet.
Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg,
Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek.
Ezért soha ne hagyj el,
Mindig a szíveddel vezess.
És ehhez a legfontosabb, hogy mindig nagyon szeress.
Szalai Evelina

30.
Összedőlhet fenn a magas ég,
Leomolhat minden, ami ép.
Egy a fontos, hogy Te szeress,
Minden más csak semmiség.
Örök életet élsz énvelem,
Vár reánk a kéklő végtelen.
Mert a sors egymásnak szánja,
Kiket összeköt a szerelem.
Edith Piaf

31.
Elöttünk áll a jövő, a titokzatos,
Ki tudja mennyi örömet gondot rejteget
Egyben hiszünk, kéz a kézben indulunk,
S szerelmünk a boldogság felé vezet.
John Paul

32.
Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az,
hogy valaki szeresse őt igazán.
Johann Wolfgang von Goethe

33.
Te vagy a lélegzet s
minden szívdobbanás
Te vagy a születő gondolat,
A magamba zárt vallomás
Te vagy a vágy,
ami ébren tartja az álmokat.
S ami nem én vagyok,
Minden más is te vagy!
Kirsch Péter

34.
Ölelj át két karoddal,
E világban nélküled eltévedek.
Szeress, óvj, bátoríts hiteddel
S örökké veled leszek.
Ormosi László Csaba

35.
Minden nap szép,
de a legszebb,
amit a mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú lesz,
és örökre együtt leszünk.
Johann Wolfgang von Goethe

36.
Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger,
a sok madár, a hal és minden ember:
Neked adom szívemet, senki másnak,
életemet még mellé ráadásnak!
Rabindranáth Tagore

37.
Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit,
beérni a jelenlétével.
Szeretni őt a saját világában,
a megváltoztatás szándéka nélkül.
Kundera

38.
Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket,
amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk,
mint nekünk őreá.
Paul Gereldy

39.
Nem azért szeretlek aki te vagy,
hanem azért aki én vagyok melletted.
Gabriel Garcia Marquez

40.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja.
Nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Michelangelo

41.
Szeretni és szeretve lenni
a legnagyobb boldogsága világon.
Goethe

42.
Egy életen át szeretnék veled élni,
Örömet és bánatot együtt elviselni.
Két oda adó szívnek e világon könnyebb,
Nehézséget leküzdeni, nem ismerve könnyet.
John Paul

43.
Most valóra válik minden édes remény,
Mely ott él szívünk rejtekén,
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.
Goethe

44.
Az élet egy angolkeringő,
mit eltáncolsz a sírig.
Sorsod csupán attól függ,
hogy kivel táncolod végig.
Goethe

45.
A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.
Szent Pál
46.
Mert kell valaki, akihez beszélsz,
Mert kell egy másik, mások ellen.
Ne áltasd magad, ennyi az egész,
De ez eltéphetetlen.
Rab Zsuzsa

47.
Szeretném, ha az életed alkonyán
ezüst hajjal majd megállsz,
még akkor is áldanád a napot,
melyen a sors téged velem összeadott.

Ha majd felemelem fehér fátylad
és az elhangzott igent csókkal pecsételem meg,
ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
ez kettőnk kívánsága volt.
Johann Wolfgang von Goethe

48.
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek,
én azért születtem, hogy téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem,
amennyi boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem
én veled leszek, te leszel a mindenem.
Johann Wolfgang von Goethe

49.
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. "
Radnóti Miklós

50.
Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.
Weöres Sándor

51.
Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Íme a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad!"
József Attila

52.
Érdekeimből megértettél,
bátorrá vakmerőből tettél,
kínlódtál, amig nem szerettél,
egész világom ege lettél, -
hát dícsértessél s hirdettessél,
minden korokon át szeressél. .
.
József Attila

53.
Nem kell álmok közt élni,
bár azt hiszem, eddig már sok valóra vált,
nem kell mindentől félni,
álmodni mernünk kell még százezernyi új csodát.
Demjén Ferenc

54.
Így kéz a kézben mi eddig szerelem volt, törvény már.
Zorán

55.
Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
Rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át.

S ha körülzúgna sorsvihar
rémségesen, rémségesen,
szívemben volna házad
oszd meg velem, oszd meg velem.
Burns

56.
Amikor megszólal az orgona
Zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az
Igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd
Össze.
Szeretni akarlak és megtartani
Mindörökre,
Kezem feléd nyújtom, szívem
Neked adom,
Melyet vissza soha nem kérek.
Szeress egy életen át,
Úgy, mint én téged,
Akkor is ha megöregszünk,
És akkor is, ha már nem élek.
Ady Endre

57.
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.
Pilinszky János

58.
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált…
Kosztolányi Dezső

59.
A lehetetlent is szabad lesz remélni!
Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.
Szép Ernő

60.
Kezemet nyújtom, kérlek ismerj fel!
Értsd meg, amit mondok, kérlek fogadj el!
Ha nálad lesz egy kérdés, nálam biztos lesz egy válasz,
ha választanod kell, kérlek engem válassz!
Kovács Ákos

61.
Kétszer-egy sors az isten előtt,
szövetség nem lehet más se különb:
hogy én mi vagyok, nem tudom,
csak azt, hogy benned bizhatom:
bármennyit sírtál, hadakoztál,
jönne uj vihar, rámhajolnál,
magad ellen is átkarolnál.
Szabó Lőrinc

62.
Arra születtem, hogy megszeressenek,
S megszeressem én is azt, akit lehet.
Arra születtem, hogy boldog is legyek,
S tovább adjam egyszer az életemet. "
Adamis Anna

63.
Hittel és emberséggel első Te, kit vállallak
Kit szívvel, szóval vallak,
S álmomban sem csallak,
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék,
Te édes, kedves társam!
Miféle szerződés ez?
Kaffka Margit

64.
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul es tanul:
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.

65.
"Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
Hogy hitben szeretetben éljünk egymás mellett.
Fogd meg hát a kezem és én veled megyek.
Rád bízom magam, mert nagyon szeretlek. "
(menyasszony keresztneve)

"Megfogom a kezed, s megígérem Neked,
Hogy az élet rögös útján végig elkísérlek.
Boldogok leszünk majd, hisz én is szeretlek,
Amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hű leszek. "
(vőlegény keresztneve)

66.
Most már egymásba
fonodó tűzzel égünk,
jóban, rosszban együtt.
Egymásért teszünk,
egymásért élünk.
Valóságunkká váltjuk a
legszebb álmot,
s teremtünk magunknak
jövőt, otthon, családot. "
Gábris J. 

67.
A homokdűnék a széllel változnak,
de a sivatag ugyanaz marad.
Így lesz a mi szerelmünkkel is.
Paulo Coelho

68.
"Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt. "
Pilinszky János

69.
"Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret. "
Fromm

70.
Semmi sem rendezettebb, mint az,
amit a szeretet rendez el, és
semmi sem szabadabb, mint
amit a szeretet köt össze.”
Chiara Lubich

71.
Ölelj át két karoddal,
E világban nélküled eltévedek.
Szeress, óvj, bátoríts hiteddel
S örökké veled leszek.
Ormai László Csaba

72.
Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot.
Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe.
Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben.
Elfogadni sebezhetőségünket.
Én pedig szeretlek.”
Helen Thomson

73.
Örömöt nem nyújt az élet,
csak te nálad, csak tevéled!
Mint buborék széjjelpattan,
ha osztályos nem vagy abban!
Az ég és föld bús, kietlen,
s ami rá van rakva ékül:
a boldogság gyötrő álom
benne nékem nálad nélkül."
Tompa Mihály

74.
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Victor Hugo

75.
"Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az a minden. "
T. Tolis

76.
"Megmutatnám az embereknek, mennyire tévednek, ha azt gondolják, azért
nem szerelmesek már, mert megöregedtek, nem is tudják, hogy éppen akkor
öregszünk meg, ha nem érezzük többé a szerelmet. "
Gabriel Garcia Márquez

77.
A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odaadnak. "
Gyónyi Géza

78.
"A gyermeki szeretet logikája:
Szeretek, mert szeretnek.
Az érett szeretet logikája:
Szeretnek, mert szeretek.
Az éretlen szeretet azt mondja:
Szeretlek, mert szükségem van rád,
Az igaz szeretet azt mondja:
Szükségem van rád, mert szeretlek."
Erich Fromm


79.
A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti.
A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik. "
Rippl-Rónai József

80.
"A távollét csökkenti a közepes szerelmet -
gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet."
Francois de La Rochefoucauld

81.
Bármily csodálatos is az első szerelem, semmi nem olyan felkavaró, mintha az ember kap egy második esélyt is a boldogságra.
Boldogságban veled élni, ezt sohasem felcserélni, így legyen.
Berecky Dénes

82.
Bennem vagy, és benned vagyok.
Mint jobbik énemet fogadlak magamba boldogan,
menedékem lettél és otthonom,
nem vagyok többé hontalan.
Simon András

83.
Belső zsebedbe bújva lehetne élni szépen
dobogós boldogságban halálig szívverésben.
Szécsi Margit

84.
Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz
konyhában, ágyban - nem holdfényparton,
de ott, ahol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek, s te szeretsz.
Bella István

85.
Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek
csupán tiszta szív és sok, sok szeretet.
Pázmány Péter

86.
Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.
Márai Sándor

87.
Úgy élsz bennem akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben.
Vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok.
Élők a múló időtől.
Kiss Dénes

88.
Mire megszüljük egymást magunknak
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól: feltétlenül.
Valljuk egymást, mint gyermekét az anyja.
S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra
és bűneid felét is vállalom.
Garai Gábor

89.
Nehéz, vagy könnyű? Beleroskadok?
Csak annyit érek, amennyit vállalok,
mert szívemben a jövőt hordozom,
és alkuba már nem bocsátkozom!
Tamási László

90.
A gyűrűm néked adtam,
szemed kérem cserébe,
had zengjen majd fiaidban
tovább szemed zenéje.
Végh György

91.
A semmi a minden, a minden az semmi,
ahogy az első percben, csak úgy szabad szeretni.
Gyurkovics Tibor

92.
Bújtass el, ringass el az öledben,
érints meg engem, hogy érezzem, hogy létezel!
Őrizz meg engem, mindhalálig vigyázz rám,
hogy ne legyen több szerelmetlen éjszakám!
Geszti Péter

93.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált, hogy visszaadd másféle ragyogásra.
Weöres Sándor

94.
Egyetlen szív kell csak nekem,
egy messziről dobbanó néma jel.
Egyetlen szó: egy halk igen,
amit egy magányos csillag üzen.
S. Nagy István

95.
Eljegyeztelek nehéz szerelemmel
téged, ki hű vagy és halk, mint az ég,
s felesküszöm szelíd, szép kezedre,
hogy el ne hagyjalak, amíg csak élsz.
Garai Gábor

96.
Én én vagyok magamnak
s néked én te vagyok,
a te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalod.
Radnóti Miklós

97.
Épp olyan voltam én is, mint a többi lány,
mint a tarka réten egy aprócska virág.
Mint egy kicsiny madár a hatalmas égen,
mint egyetlen csepp az élet tengerében.

Most én vagyok a nap egyetlen sugara,
én vagyok az égbolt egyetlen madara.
Köszönöm Drágám, hogy egyetlenné tettél,
és hogy a mindenem, az életem lettél.
Mátyás Krisztina

98.
És fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek.
Baranyi Ferenc

99.
Finom kis kezed az én kezemben,
többé soha el nem eresztem.
Így megyünk az oltár elé kettesben,
te vagy a fény az életemben.
Egymásra nézünk, csillog a szemünk,
e szemekben látszik szerelmi hevünk.
Nem árt nekünk semmi galádság,
nincs más hátra, mint az örök boldogság.
Hajas Sándor

100.
Ha lehetne még jobban szeretni,
én még jobban szeretnélek,
ha lehetne még többet tenni,
én még többet tennék érted.
Ha lehetne virággá válni
illatommal elbódítanám a lelkedet.
Ha lehetne álomszárnyon szállni,
én mindig ott lennék veled.
Ha lehetne kérni a sorstól,
én a legjobbat kérném neked.
Ha szerelmem védelem volna,
sosem árthatnának neked.
Ha lehetne még többet adni,
én mindenem odaadnám neked,
ha lehetne örökké élni,
én örökké élni,
én örökké élnék veled.
Tóth Ágota

101.
Megtaláltalak, fogom a kezed,
nem űz el tőled már semmilyen rettenet,
s mint ahogy két kéz fonódik össze,
együtt vagyunk, s maradunk egymással örökre.
Pankovits Róbert