2017. március 30., csütörtök


Az esküvői fotózás tipikus hibái – mert vannak ilyenek is

A fotózás egy csodálatos tevékenység, mert megörökítünk vele egy adott pillanatot. Ha a végeredmény, azaz a fotó jól sikerült, tulajdonképpen megállítottuk vele az időt. Az a pillanat örökre ott lesz a fényképen. Akár a gyermekünket, akár egy szép tájat, akár egy eseményt fotózunk, az megismételhetetlen pillanatot örökít meg. A gyermek sem fog ugyanúgy huncutul mosolyogni, ugyanabban a pózban, akár két pillanattal később sem, a naplemente sem lesz ugyanolyan másnap a folyó parton, és a díszgálán sem fogja senki ugyanolyan meghatódva átvenni a díjat egy másik alkalommal.
Az esküvői fotózás egy még különlegesebb fotózás. Erről az eseményről minimum egyszer egy évben beszélni fogunk, legalább az évfordulón. De életünk során nagyon sok embernek meg fogjuk mutatni a nagy napon készült fotókat. Az esküvő és a gyermek születése olyan témák, amibe mindenki bele tud kapcsolódni a saját történetével és tud hozzá fotókat is mutatni.
Éppen ezért nem mindegy, milyen esküvői fotók készülnek ezen a napon. Sajnos nem mindenki gondolja át ezeket így az esküvője előtt, aztán pedig már késő bánat.


Az esküvői fotózás tipikus hibái:
0-ik hiba: ha egyáltalán nem is akarunk esküvői fotózást!
1.  Ha a költségeket az esküvői fotózáson szeretnénk csökkenteni, ezért olyan fotóst választunk, aki nagyon olcsó árajánlatot adott. Ilyenkor mindig kiderül a végén, hogy ez csak néhány képet foglal magában, az extra kívánságért külön kell fizetni, a fotóalbum árát nem tartalmazza, vagy hasonló dolgok, amit már később nem lehet visszacsinálni.
2.  Nem is fogadunk fotóst az esküvőre, mert valamelyik barát vagy rokon majd lő néhány képet. Elég lesz az is! De vajon a rokon nem csak a saját családját fogja leginkább fényképezni? A barát azért csak készít a párról is képeket! De vajon milyen állapotban lesz már éjfél felé néhány kupica ital után? Tud még fényképet készíteni bárkiről is akkor?
3. De tegyük fel igazi fényképészt választottunk, akinek ez a szakmája, és technikailag is felkészült. De nem nézzük meg a referencia munkáit, persze ha van neki. Kiderülhet, hogy beállít 5-6 pózba és kész is az esküvői fotózás. Azokon a képeken úgy jelenünk majd meg, ahogy szeretnénk? Látszik majd a boldogságunk, az izgatottságunk a képeken?
4. Nem merünk szólni a fotósnak, hogy ez a beállítás nekünk nagyon ciki. Mi nem ilyenek vagyunk!
5. Nem találkozunk az esküvői fotózás előtt a fotóssal, tehát azt sem tudjuk, hogy olyan személyiség-e, akivel együtt tudunk működni az izgalommal teli esküvőn is.
6. Az esküvői fotózásra úgy érkezünk oda, hogy csak egy óránk van az egészre, mert még egyéb elintézni valónk is van arra a napra. Ilyenkor az időhiány miatti idegeskedés biztosan ki fog ülni az arcunkra. A profi fotós sem tud boldogságot sugárzó arcjátékot a képre varázsolni, még retusálva sem.

Kerüljük el ezeket a hibákat, és válasszunk olyan fotóst az esküvői fotózásunkhoz, aki meglátja a vibrálást a levegőben és a kellő pillanatban kattint a gépével!

2017. március 6., hétfő


Környezetbarát esküvő!

Olvasgatva a különböző tengerentúli esküvős trendeket, rábukkantam egy érdekességre, melyre itthon még egyáltalán nem fektetünk hangsúlyt.
Külföldön egyre népszerűbb, hogy a zöld szín nem csupán a dekorációban köszön vissza egy esküvőn, hanem emellett a nagy nap megszervezése során a párok odafigyelnek a környezetvédelemre. Angliában külön esküvőszervező irodák specializálódtak a környezetbarát menyegzőkre. Mit kell ez alatt érteni?

A papírtermékeknél előnyben részesítik az újrafelhasznált papírt, így ilyet alkalmaznak a meghívók, az ültető kártyák, és akár a szalvéták esetében is. Ami a meghívót illeti, a legkörnyezetbarátabb megoldás az e-mailen keresztül elküldött invitálás. Ide tartozik továbbá, hogy a dekorációnál elsősorban élő, ültetett, cserepes növényeket használnak. Ha továbbmegyünk, a menyasszonyi ruha készülhet organikus pamutból, az ételek pedig biogazdaságból származó élelmiszerekből.






Sajnos nem tartom valószínűnek, hogy Magyarországon a közeljövőben elterjedne az ún. “eco-friendly”, azaz környezetbarát esküvő. Különösen azért nem, mert nagy valószínűséggel ezek a speciális anyagok, ételek jóval drágábbak az átlagosnál. Mindazonáltal már azzal óvjuk környezetünket, ha meghívónkat újrafelhasznált papírból készíttetjük, vagy éppen ha lovaskocsival és nem autóval érkezünk a helyszínre.